Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. április 26., hétfő

Barna nyakláncok

Hétköznapokra kértek tőlem egy barna, natúr nyakláncot. Amikor idegennek kell fűzni, látatlanban ékszert, mindig bajban vagyok, így most is készítettem inkább 2 változatot, az egyik remélhetőleg elnyeri az új tulajdonosa tetszését. :-)
A RAW-os alapötlete Edittől származik, az ő blogjában láttam ilyen lámpagyöngyös nyakbavalókat.

15 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek!A felsőnél mit foglaltál be??

    VálaszTörlés
  2. Húúú, én nem tudnék választani!!!! Gyönyörű mindkettő!!!
    Én is mindig két dolgot készítek, ha látatlanban kell fűznöm és a legtöbbször megveszik mindkettőt.....úgy látszik, hogy nem csak mi nem tudunk dönteni :-)

    VálaszTörlés
  3. Huu de szep!En sem tudom,szep a felso is,a bogyok cirmossaga miadt az also is szep...Nem tudom,de kivancsi lennek,melyik nyert:)

    VálaszTörlés
  4. Nekem is mindegyik nagyon tetszik!!! Nagyon szépek! Szerintem nem fog tudni választani a "vevő", két nyaklánca lesz!!! :-)

    VálaszTörlés
  5. Mindkettő fantasztikus! Nem tudnék választani!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépek lettek, én se tudnék választani! :)

    VálaszTörlés
  7. Hát, én sem tudnék választani! Mindkettő nagyon elegáns, szépséges, eredeti darab! Nekem mind a kettő kellene, mert annyira különbözik a stílusuk! :) Alíz

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm szépen, csütörtökön viszem, úgyhogy akkor derül ki, melyik lett a "nyerő". :-)

    Évi,
    Az elsőnél egy műanyag korongot foglaltam be. Nem vagyok műanyag párti, de ezen kifejezetten nem látszik, hogy műanyag, sőt tapintásra sem tűnik nekem annak, ezért is mertem megvenni.

    VálaszTörlés
  9. Annamari! Gyönyörűséges ékszereket készítettél, és szuper jó ötletet adtál nekem a lámpagyöngyös megoldással. Szívesen kipróbálnám, ha nem bánnád?! Már két éve megvettem két-három darab ilyen gyöngyöt, de még nem kezdtem vele semmit, és most az ékszered nagyon megtetszett. Nem baj?
    Puszillak!

    VálaszTörlés
  10. Akármire gondoltam,csak műanyagra nem!!!Nagyon jól néz ki!!

    VálaszTörlés
  11. Anikó!
    Dehogy baj! :-) Egyrészt, mint írtam az ötlet Edittől származik, másrészt örülök, hogy tetszik, és ihletet kaptál! :-)

    VálaszTörlés