Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. április 9., péntek

Ismét rózsakvarc...

A kásagyöngy szerintem nem annyira piros, mint amilyennek a képen látszik, sokkal inkább ciklámen, vagy ha trendi szeretnék lenni, akkor azt mondanám, szivárványos pink.
Nagyon megtetszett ez a fém kovácsolt dísz, és szerintem jól passzol a befoglalt rózsakvarchoz.

9 megjegyzés:

  1. Meglepő párosítás! De nagyon tetzsik!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki!!! :-) Ügyes és találékony vagy, mint mindig!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nagyon jól néznek ki együtt!

    VálaszTörlés
  4. Ez a párosítás engem is meglepett, de hát épp erről írtunk tegnap is! Megint egy új ötlet! Szép lett!!! :-)))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépséges az összhatás! Tényleg ötletes és szép a párosítás! :) Alíz

    VálaszTörlés
  6. Szerintem nagyon jól néz ki!!! Tetszik ez a párosítás!

    VálaszTörlés
  7. Szerintem nagyon jó páros !!

    VálaszTörlés
  8. Szép alkotás ez is, nagyon tetszetősek a színei is. És adnék neked egy díjat, majd nézz be hozzám. :)

    VálaszTörlés
  9. Nézz be hozzám, hagytam ott Neked valamit! :) Alíz

    VálaszTörlés