Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. április 1., csütörtök

Raw-os, tigrisszem nyaklánc

Hát, nem tagadom, ez a raw-os történet most engem is eléggé megragadott... :-)
Nem egy bonyolult darab, a szépségét a közepén lévő, enyhén csavart tigrisszem adja, szerintem.

A kásagyöngy a fényképen fehérnek tűnik, de a valóságban inkább csontszínű.

11 megjegyzés:

  1. Csodálatos!Engem is érdekelni ez a RAW, de csak a simát ismerem,hogy lehet ezt "dimenziósan " fűzni? Most ez hülye kérdés volt? Hol találhatok segítséget hozzá?

    VálaszTörlés
  2. Méri!
    Leírást ezen az oldalon találsz hozzá:
    http://www.kreativvagyok.hu/gyongyfuzes/index.php?olvas=213
    Itt csiszolt gyönggyel mutatja be az Arduinna, de kásával ugyanígy működik.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép a kő is és a befoglalás is.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen a segítséget!

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűséges! Nekem is nagyon tetszik! :)
    Szuper vagy! :)

    VálaszTörlés
  6. A maga egyszerűségében szuper jól néz ki! :) Alíz

    VálaszTörlés
  7. Szép befoglalás!Én az egyszerűség mérlegét billentem,úgy hogy nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés
  8. Ez nagggyoooon szép,...már megint!!! :-)))

    VálaszTörlés