Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. május 23., vasárnap

Lila Lala, kék Puszedli, és egyéb apróságok

Alapvetően ismét egy esküvői ékszeren dolgozom, de azért készül közben pár egyszerűbb, és rövid idő alatt sikerélménnyel kecsegtető darab is. :-)
A Lala fülbevaló Zsuzsi mintája, a puszedli Nikolé, a nyaklánc alapötlete pedig Pankától származik. Köszönöm szépen Mindegyikőtöknek! (A Lala fülbevalóról nem lett túl jó a kép, de már csak akkor vettem észre, amikor feltöltöttem a gépre, majd kicserélem.)

9 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek, biztosan mesésen csillogósak. :)

    VálaszTörlés
  2. Júj de szép az a puszedli fülid!!!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép mindegyik, nekem leginkább a nyaklánc tetszik! :-)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem is nagyon szépek,főleg a puszedlifüli,az mesés!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépek!!! A nyaklánc különösen tetszik!

    VálaszTörlés
  6. Mindhárom nagyon tetszik, igazi nyárias darabok! :) Alíz

    VálaszTörlés