Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. augusztus 25., szerda

Zöld-kék horgolt karkötő

Sosem rajongtam különösebben a karkötőkért, de ez a fajta, horgolt karkötő, a végén különféle gyöngyökkel díszítve tetszik, kényelmes, és jól hordható.
Bár a nyár lassan tovaszáll, de ez még nyárias színösszeállításban készült, a kisfiam nagyon meg volt elégedve vele: "Anya, ezt ne adjuk postára!" :-)

10 megjegyzés:

  1. Nagyon szép!
    És mennyire édes a kisfiad! :)

    VálaszTörlés
  2. Akkor nincs mese meg kell tartani!Nagyon szép lett!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett a színe, én sem válnék meg tőle! :) Alíz

    VálaszTörlés
  4. Milyen igaza van a kisfiadnak .Bizony én sem adnám ezt a karit .Nagyon jók a szinei .(különben is a gyerekek a legőszintébb kritikusok )

    VálaszTörlés
  5. Jó ízlése van a kisfiadnak! :-) Nagyon klassz lett!

    VálaszTörlés
  6. A gyerekek mindig őszinte véleményt mondanak, hallgatni kell rájuk! :-)))
    Szuper jól néz ki!!!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép is lett, a színei remekek igazán, okos a gyerkőc! :)

    VálaszTörlés