Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. szeptember 15., szerda

Egy kis RAW


Ez volt eddig a legnagyobb léptékű RAW-os munkám, talán nem 15/0-ás kásával kellett volna kezdenem... :-) Nagyon megszenvedtem vele, de lesz ez talán még jobb is.

12 megjegyzés:

  1. Húúú, ez nekem nagyon tetszik!! Szépséges és ötletes!

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus!!!
    Én sem sűrűn vettem még rá eddig magamat a RAW-ra, nem tudom miért, de mindig a peyote-ra áll rá a kezem! :) Pedig ilyen szépségeket lehet alkotni vele, mint ez a medál is, gratula!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ötletes, eredeti forma, és a klasszikus fekete-fehér színösszeállítás igazán hatásossá teszi.!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ötletes a medál rész! Csodajól néz ki! :-)

    VálaszTörlés
  5. Nekem nagyon tetszik, csodálatos lett!!

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű lett, gratulálok!!!!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon ötletes, és szuper jól néz ki!
    Tetszik!!!
    :-)

    VálaszTörlés
  8. Hidd el, hogy jobban megy, minél többször fogsz hozzá! :))) Ezt tudom! Én is így jártam az első raw-os ékszeremmel! :)
    Nagyon tetszik, amit fűztél! Igazi egyedi ékszer! :)
    Ügyi vagy! :)

    VálaszTörlés
  9. Meglátva RAW szépségedet, azonnal a yin-yang összhagjára asszociáltam :) Olyan nyugalmat sugároz! Nagyon jó!

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen!
    Piky, nekem is eszembe jutott a jing-jang, olyannyira, hogy már kész is van egy medál 98 %-ban, csak egy kisebb hozzávaló hiányzik! :-)

    VálaszTörlés