Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. október 3., vasárnap

Korongok hosszú nyakláncon


A korongok Dia leírása alapján készültek, köszönöm szépen!

12 megjegyzés:

  1. Hűűűű! Annamari nagyon szép, és finom ékszert alkottál! Csodaszép! Annyira tetszenek ezek a korongok! Már én is beszereztem a fa alapot, de még nem jutottam a megfűzésig, pedig nagyon szeretnék én is egy hasonló ékszert! Nagyon tetszik!
    Szuper ügyes vagy! :)
    Puszi!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom korongokat készítettél! Szuper a színük és a mintájuk! :) Alíz

    VálaszTörlés
  3. Szuper láncot készítettél .

    VálaszTörlés
  4. Szép színösszeállítás, nagyon tetszetős!!!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép láncot készítettél,bájos színekkel!

    VálaszTörlés
  6. Csodás, pedig a rózsaszín nem az én színem! De ez nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szépséges lett!!! Nagyon tetszenek ezek a bogyeszok! :-)

    VálaszTörlés
  8. Beautiful necklace!!
    Good idea, Excellent beadwork!!
    COngratulations!!

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm szépen, thank you!

    VálaszTörlés
  10. Szerintem imádnivaló korongos láncot készítettél!

    VálaszTörlés
  11. Csoda szép színek ,szép forma, nagyon klassz lánc lett!

    VálaszTörlés
  12. Csodaszép ez a nyaklánc!!! Nagyon tetszik!
    :-)

    VálaszTörlés