Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. október 27., szerda

Romantikus, aszimmetrikus nyaklánc

A virágminták Sabine Lippert-től származnak, de én karkötő helyett nyaklánc alkotóelemként használtam fel. Danke schön, Sabine!

14 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett, sztem így sokkal jobban mutatnak a virágok, mint karkötőként!:)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg nagyon romantikus. Csodásan érvényesülnek benne a virágmotívumok. :-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon helyesek ezek a virágok és csodás az összeállítás!!! Nagyon szép lett!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű, igazi alkalmi viselet!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól mutat nyakláncon a virág !!!Tetszik.

    VálaszTörlés
  6. Nem győzöm követni ezt a tempót!!!
    A Raw szőlőszemes nagyon az esetem, szuper jól néz ki, és ez is csodaszép lett!!!
    :-)))

    VálaszTörlés
  7. Wonderful creation indeed. Lovely colours.

    VálaszTörlés
  8. Már belebotlottam a Meskán:)Nagyon pazar lett:)Tetszik:)

    VálaszTörlés
  9. Csodálatos lett!! Gratulálok!!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon tetszik ez az asszmetrikus összeállítás. Hihetetlenül mutatós! :) Alíz

    VálaszTörlés
  11. Nagyon ízléses! S kellemesek a színei :)

    VálaszTörlés