Ezt a karkötőt Dia leírása alapján készítettem, bár a gyöngyök nem az előírtak mindenütt, csiszolt helyett teklát használtam, és a közepére 3 mm-es Swarikat fűztem, kása helyett. Így azért mégis jobban csillog. A minta itt található: kreativvagyok.hu
Blogom célja
- Anami
- Győr, Hungary
- Évek óta foglalkozom gyöngyékszerek készítésével, de az első komolyabb szettet 2008. karácsonyra készítettem az unokatestvéremnek. Azóta rabja lettem ennek a tevékenységnek, és bár sokat fejlődtem, nap mint nap szembesülök azzal, hogy rengeteg mintát szeretnék még megfűzni a saját elképzeléseim alapján. Sajnos, az idő korlátozottan áll rendelkezésre. Az egyik kedvencem a Swarovski kristályok felhasználásával készülő ékszerek. A szín és formaválaszték olyan bőséges, hogy a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Az utóbbi időben több peyote technikával készülő ékszert is készítettem, és nagyon megszerettem ezt is. A blog célja, hogy az eddigi, illetve a jövőbeli alkotásaimat megosszam Veletek. Szívesen veszem a megjegyzéseket, és az építő jellegű kritikát, és köszönöm a többi Gyöngyös Lánynak az inspirációt
2011. október 17., hétfő
Cinzia karkötő
Ezt a karkötőt Dia leírása alapján készítettem, bár a gyöngyök nem az előírtak mindenütt, csiszolt helyett teklát használtam, és a közepére 3 mm-es Swarikat fűztem, kása helyett. Így azért mégis jobban csillog. A minta itt található: kreativvagyok.hu
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nagyon szép lett a karkötő, de leginkább annak örülök, hogy újra hallani-látni, rólad-tőled!!!
VálaszTörlés:-)))
Nagyon szép karkötő,szép színekkel!Gratulálok!
VálaszTörlésNAgyon szép!!!Elegáns!!
VálaszTörlésÖrülök, hogy újra látom a munkádat és hallok Felőled! :) A karkötőd szuper színű! :) Alíz
VálaszTörlés