Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2012. január 17., kedd

Ellentétek vonzásában

Ezeknek az ékszereknek sok köze nincs a gyöngyfűzéshez, de időm még mindig nincs, viszont valamit kell kreatívkodnom az anya és a takarítónő szerep mellett, és ezek viszonylag gyors sikerélménnyel kecsegtetnek. :-)
Nagyon megtetszettek az ellentétes tulajdonságokkal bíró anyagok párosításából születő ékszerek, ezek ennek jegyében készültek.

2 megjegyzés:

  1. Két szép gyerkőc mellett megértem az időhiányod! Az alkotási vágyad is, amiből születtek ezek a szépségek is! Gratula!

    VálaszTörlés