Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2012. január 10., kedd

Romantikus aszimmetria, valamint kristály csepp fülönfüggő, és nyaklánc


Még az óévben készítettem ezeket az ékszereket, sőt a fenti szett romantikus hurka elemei már nyáron készülgettek, és végül ebben az aszimmetrikus, organza virággal kiegészített nyakláncban, és karkötőben manifesztálódtak. :-) A képen annyira nem látszódik, de 3 színű teklából fűztem, csak a mályva és a világosbarna nem olyan kontrasztos, mint a zöld.

4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű munkák ! A rózsaszín szett fantasztikusan szép,nekem nagyon nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  2. Csodaszép lett mindegyik, az organzás különösen tetszik!!!!
    :-)))
    Gyöngyökben gazdag, sikeres, nagyon boldog új évet kívánok!!!

    VálaszTörlés