Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2011. március 21., hétfő

Megszületett az új családtag

Március 9-én megszületett a második kisfiam, róla mellékelek most egy képet. Az elkövetkező időszakban így a gyöngyözés háttérbe szorul, és vele, valamint a nagy fiammal múlatom az időt. Nektek addig is jó munkát, sok sikerélményt kívánok!

2011. március 5., szombat

Rózsaszín-barna nyaklánc sok Swarival

Elvileg a felső a színe, de szerintem akár mindkét oldala hordható.

2011. március 4., péntek

Granada

Egyszer már elkészítettem Sabine mintáját, de bevallom, ez a szín sokkal, de sokkal jobban tetszik!

2011. március 1., kedd

Bogyós nyaklánc 3.


Nos, elkészült a 3. variáció is. Ez az én színvilágom, és ezúttal is a horgolt láncnál maradtam, a medálrész lecsatolható.

2011. február 25., péntek

Tekeredik a kígyó

Nagyon rákaptam a horgolásra, igaz, hogy időigényes, de nincs párja. :-) Ezt eredetileg a barna bogyó mellé gondoltam, de túl sárgára sikeredett, így aszimmetrikusan, ásvány splitterekkel kiegészítve ehhez a nagy ásványhoz sokkal inkább illik. A splitterek karneol ásványok, a nagy sárga - a lányok segítsége alapján - jáspis. Köszönöm szépen!

2011. február 22., kedd

Bogyós nyaklánc 2.


Ez egy szolidabb változat, mind színben, mind formailag. :-) Rövid állású, igyekeztem úgy beállítani, hogy a "tök beüljön" a nyakon található gödörbe, ami az én vékony nyakam esetén végül nem sikerült...
Horgolás mintája Peetje blogjában megtalálható.

2011. február 21., hétfő

Bogyós nyaklánc 1.

Hosszú állásúra készítettem az első variációt. Ami a képeken nem látszik, hogy a nyaki résznél lánccal van meghosszabbítva, így a fűzött peyote, csillagos rész szépen rásimul a mellkasra, míg a bogyó már mell alatt fityeg.

2011. február 18., péntek

"Ülő tök" bogyó variációk


Egyik nap elhatároztam, hogy raw alapon bogyókat szeretnék készíteni, és mivel nem volt kedvem minta után kutatni, elkezdtem saját kútfőből, és ez lett a végeredmény! Elsőként a lila-bézs született, majd a szögletesebb lila-türkiz (ez a színkombinációt már több helyen láttam, és mindig úgy tetszett mások blogjában - nekem az én variációm most nem igazán jött be), végül a kedvencem, a barna-bézs.
A név a kisfiamtól származik, bírom a gyerekek asszociációs készségeit! :-) A tököt még csak értettem, de az ülőt kevésbé, amikor is a fiam megmutatta, hogyan üldögél a bogyóm. :-)

Az elkövetkező napok feladata, hogy a bogyókból ékszer készüljön!

2011. február 12., szombat

Mézes-borostyán színű spirál nyaklánc

Alapvetően nem az én színeim, de ez most tetszik. Az utóbbi időben arra törekszem, hogy a felhalmozódott, eddig mellőzött készleteimmel kezdjek valamit, és így olyan kombinációk jönnek, amelyek a boltban nem feltétlenül jutnának eszembe. :-)

2011. február 10., csütörtök

2011. február 6., vasárnap

RAW karkötő

Ez a zöld négyszögletes üveggyöngy évek óta megvan 4 másik társával egyetemben, és mindig csak rakosgattam ide-oda, mert nem találtam a helyét...

2011. február 4., péntek

Romantikázzunk!

A tegnapi fülbevalón felbuzdulva nekiálltam egy karkötőnek is. Amikor először fűztem ezt a mintát nem szerettem meg, talán azért, mert 2 szállal fűztem. Egy szállal sokkal haladósabb (legalábbis nekem jobban megy), és most már szinte biztosra mondhatom, hogy lesz még romantikus gyöngyhurka valamilyen formában.