Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. május 19., szerda

Karikás-rivolis csilli-villi esküvői nyaklánc

Kedvenc karikáim ismét felbukkantak, ezúttal esküvői ékszer formájában. Az inspiráció Giselea-tól származik. A medálhoz a Szent Petersburg láncot választottam, és fűztem meg. Szerintem illik hozzá, és tetszik ez az öltésforma, haladós, és mutatós.

16 megjegyzés:

  1. ...igazi "Anamis" ékszer,..gyönyörűszép!
    :-)))

    VálaszTörlés
  2. Csak ámulok és bámulok, hogy milyen csoda került ki megint a kezeid közül.
    Minden elismerésem a fantáziád és az aprólékos munkád előtt.
    Gratulálok.

    VálaszTörlés
  3. Jó nagy meló lehetett!....de megérte, mert gyönyörű lett!!!:-)

    VálaszTörlés
  4. Hűűű, csodaszép lett, le a kalappal! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépséges lett .Gratulálok .

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörűek a karikáid!!!/Mint mindig!!!/A lánca is nagyon passzol hozzá!Még nem fűztem ezt a mintát,de egyre jobban tetszik!

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű,gratulálok!!Szép,precíz munka.

    VálaszTörlés
  8. jaj de szép!!!!Nagyon mutatós!!!

    VálaszTörlés
  9. Csak ismételni tudom az előttem szólókat. Meseszép, gyönyörű, fantasztikus... :-)

    VálaszTörlés
  10. Káprázatos ez az esküvői lánc! Eddig azt hiszem, hogy az általam látott esküvői láncok közül ez a kedvencem! :) Alíz

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szépséges!!! Gyönyörű lesz a menyasszony!

    VálaszTörlés
  12. Szeretnék menyasszony lenni és ilyen ékszert viselni. Csodálatos!

    VálaszTörlés
  13. Szia Annamari! Csodaszép ez az eskülvői nyaklánc! Fenséges lesz benne egy menyasszony! :)
    Puszi!

    VálaszTörlés