Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. május 11., kedd

Türkiz-ezüst medál


Az alapötletet Happyland Incas medálja szolgáltatta, de kisebb, 12 mm-es rivolit foglaltam be, és a gyöngyök darabszámával is variáltam, emiatt a medál domború lett.

13 megjegyzés:

  1. Eszméletlen szééép lett, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  2. Szuper jól néz ki!!! Nagyon szép lett!!!

    VálaszTörlés
  3. A te medalod abszolut egyedi lett! Nagyon bejon!
    En is szeretek az eredeti mintakon egyet "csavarni"... hogy mindig egyedi darabokat keszitsek. Gondolom te is igy vagy ezzel:)

    VálaszTörlés
  4. Imádom, szépséges lett!! :) Alíz

    VálaszTörlés
  5. Annamari! Gyönyörűűűű! Nagyon szép ékszer! Csodaszép a színe is! Imádom! :)

    VálaszTörlés
  6. Nekem bejön,hogy domború!Ügyesen átvariáltad!Gratulálok:)

    VálaszTörlés
  7. HÚÚÚÚ!Nagyon szép!!!Szerintem így különlegesebb!!

    VálaszTörlés
  8. Megszólalásig gyönyörű!!!

    VálaszTörlés