Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. november 18., csütörtök

Briselcio

Egyelőre csak nyaklánc formájában, de tervben van egy szett is...
Minta: Selkis

8 megjegyzés:

  1. Már láncban is nagyon szépséges, hát még milyen lesz szettben!!!

    VálaszTörlés
  2. Júj!Nagyon csili!Láttam már kariban,ezt a mintát!Pompás darab!

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű színe van, kíváncsi vagyok a szett többi részére is! :) Alíz

    VálaszTörlés
  4. Karkötőben már én is láttam párszor, de nagyon szépséges medálként is!!!

    VálaszTörlés
  5. Csodaszép színei vannak!!! Nagyon mutatós lett!!! Biztosan gyönyörű lesz a szett egyben! :-)

    VálaszTörlés
  6. csilli-villi szépség :) nagyon jó színe van!

    VálaszTörlés
  7. Szia Annamari! Gyönyörűséges ékszer! Isteni szép!
    Gratulálok! :)

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörűszép, kíváncsian várom szettben is!!!
    :-)))

    VálaszTörlés