Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. november 3., szerda

Granada


Try-to-be, alias Sabine Lippert mintája, már régóta szemezgettem vele. Nagyon ötletes a fűzése, és mutatós, a vártnál nagyobb medál kerekedett belőle.
Igazából horgolt láncon nagyon jól mutatna, de végül ezt az egyszerűbb, és gyorsabb változatot készítettem hozzá.

7 megjegyzés:

  1. Valahogy más mint amit eddig láttam vagy csak a szinek miatt???Nagyon szép lett .

    VálaszTörlés
  2. Szuper jól néz ki ebben a színösszeállításban is!!!
    :-)

    VálaszTörlés
  3. Hihetetlenül jól néz ki ebben a színben is! :) Alíz

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen!
    Szerintem, csak a színek miatt tűnhet másnak, nem tértem el a leírástól, viszont kevesebb színt használtam.

    VálaszTörlés