Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. november 10., szerda

Sunshine - medál formájában, kicsit módosítva

Vyolina leírása alapján készült a medál. Az eredeti mintában 14 mm-es rivoli lenne a közepében, de nekem úgy nem tetszett, így középen is összedolgoztam, és mint egy "gyöngykeret" használtam fel a Sunshine mintáját.

5 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik így!!! Gyönyörű a színe is!

    VálaszTörlés
  2. Már megint csodaszép!!!!!
    Köszi, hogy említetted a mintaleírást az előző bejegyzésedben. Már ezer éve szerettem volna valami hasonlót készíteni. Nem is tudom, hogy kerülhette el a figyelmem...:-) Köszönöm szépen!!!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem így is gyönyörű, sőt!! Én valahogy a gyöngyöt jobban szeretem, mint a rivolit, és ez a megoldás teljesen szuper lett! A színe is csodás!!!

    VálaszTörlés
  4. Ez ismét egy kedvemre való darab! Mind stílusában, mind színeiben egyaránt nagyon tetszik!!!
    :-)

    VálaszTörlés
  5. És milyen szép lett így is !!!

    VálaszTörlés