Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2011. január 31., hétfő

Karikás-rivolis-leveles

Végre láncot kapott ez a medál! Az elképzelés szinte a medál elkészítésekor a fejemben volt, csak a fizikai megvalósítás hiányzott. A fűzött heringrész kb. 10-10 cm mindkét oldalon, majd bőrszíjjal folytatódik, ami talán egy kicsit vastag, így lehet kicserélem viaszos szálra.

14 megjegyzés:

  1. Remek színösszeállítás,a formája pedig nagyon különleges,egyedi!
    Csodaklassz lett!
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű szép lett!Tökéletesen eltaláltad a formákat a színeket!Szuper jó!!!

    VálaszTörlés
  3. Így készen is nagyon mutatós, elegáns darab lett! :) Alíz

    VálaszTörlés
  4. Csodálatosan szép lett!!!! :-)

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű darab, és naggyon-naggyon szép a színösszeállítása!!!
    :-)))

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép Annamari, gratulálok!

    VálaszTörlés
  7. Tökéletes!!!! Mindenét imádom!!!!!! :-)

    VálaszTörlés
  8. Csodálatosan szép, elegáns ékszer, nagyon tetszik!!!

    VálaszTörlés
  9. Juj ez nagyon szép és különleges,pedig nem szeretem a feketét,de mégis csak vannak ékszerek,amik nagyon tetszenek:)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szép lett, a színösszeállítás tökéletes! A medál nagyon gyönyörű!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon elegáns, kitűnő darab!!!

    VálaszTörlés