Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2011. február 21., hétfő

Bogyós nyaklánc 1.

Hosszú állásúra készítettem az első variációt. Ami a képeken nem látszik, hogy a nyaki résznél lánccal van meghosszabbítva, így a fűzött peyote, csillagos rész szépen rásimul a mellkasra, míg a bogyó már mell alatt fityeg.

11 megjegyzés:

  1. Nagyon jó,vadító színe van!

    VálaszTörlés
  2. I love this beadwork!!!
    Congratulations!!

    VálaszTörlés
  3. Amikor megláttam,hirtelen azt hittem menten megvakulok!! :):)
    Tényleg vadító színe van!
    Káprázatos!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett, vidám színekkel!!!!!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon mutatós nyaklánc kerekedett belőle!!!
    Tetszik!
    ....de én igazándiból a barnát várom, nagyon.. :-))))))))

    VálaszTörlés
  6. Szuper ez a színkombináció! Nagyon dögös! :) Alíz

    VálaszTörlés
  7. Nagyon dögös lett!!!!!!!!! :-)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszenek az ülő tökjeid! :-)
    A nyaklánc is csodaszép!!!

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm szépen! Számomra egy kicsit durva a színválasztás, de néha ilyesmit is kell készíteni... :-)

    VálaszTörlés