Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2011. október 24., hétfő

Korallkígyó

Megrendelésre készült a fenti horgolt nyaklánc a megnevezett kígyó mintázatát követve. Nagyon örülök, hogy ezt a nyakláncot elkészítettem, mert igazán úgy éreztem, hogy ennyire még nem okoztam örömöt másnak egy általam készített ékszerrel, mint ebben az esetben a megrendelőnek. Egy több éves álma vált valóra, és örülök, hogy ezt én valósíthattam meg.

2 megjegyzés: