Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2009. december 2., szerda

Türkiz karkötő

A karkötőben a középső méretű gömb alakú gyöngy türkiz kő. Nem vagyok egy nagy ásványszakértő, az Interneten a következőket találtam róla (én a színe miatt választottam... :-)): leginkább a torokra, és a légutakra van kedvező hatással, hatására megnyílik a torokcsakra, ezért a beszédhibák javítására is alkalmas. (Mik vannak?)
Jó hatással van az izületekre, izmokra, elősegíti a szervezet méregtelenítését, és nem utolsó sorban segít megszabadulni a lelki terhektől, depressziótól, ezáltal helyreállítja a lelki harmóniát. Elősegíti az energiatartalékaink megőrzését.

2 megjegyzés: