Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. március 20., szombat

Blanka medál

Eddig ez a medál valamiért elkerülte a figyelmemet, Mérinél láttam 2 színben is, és akkor határoztam el, hogy én is elkészítem. Az sem volt utolsó szempont, mire használjam fel a korábban rendelt fánk alakú gyöngyeimet... :-)
Minta itt megtalálható. Niro, köszönöm szépen!

9 megjegyzés:

  1. Nagyon elegáns lett,szép harmonikus ékszer!Gratulálok.

    VálaszTörlés
  2. De szép!!! Nagyon tetszik! :-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik a színe! Szépséges lett!!!

    VálaszTörlés
  4. Hú nagyon szépek a színek, meg persze úgy ahogy van nagyon tetszik!!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép!Gyönyörű szine van.

    VálaszTörlés
  6. Igazán mutatós kis medál !!!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép, a színe is gyönyörű!!!

    VálaszTörlés