Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. március 23., kedd

Cubie

Nemrégiben a McCabe féle kocka rossz alapanyag választás miatt kifogott rajtam, amit azért nem hagyok annyiban. :-) Előbb-utóbb el fogom készíteni azt is. A napokban azonban megszállt az ihlet, és a kísérletezési kedv, és ez a kocka kerekedett belőle.
A színe nem az igazi, mert meglévő anyagból dolgoztam, de a kisfiam szerint "nadon dönörű"

15 megjegyzés:

  1. Fantasztikusan szép, nekem a színe is nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon kreatív vagy! Tetszik! :)

    VálaszTörlés
  3. Egyetértek a kisfiaddal,nagyon gyönyörű!Szupibogyó!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett, az biztos, hogy "nadon dönörű". Gratulálok, ügyes vagy!!!!

    VálaszTörlés
  5. Egyetértek a kisfiaddal, szerintem is nagyon gyönyörű, s szerintem a színekkel sincs semmi baj! Gratulálok!!!

    VálaszTörlés
  6. Szerintem is nagyon jó ez a szürke-ezüst kombináció,a swarik meg egyenesen gyönyörűek!!
    Jó ötlet a kocka is!

    VálaszTörlés
  7. Jó ízlése van a kisfiadnak Annamari! :) Tényleg nagyon gyönyörű! Ügyes vagy! :) Szuper jó kis bogyókat csinálsz! :)

    VálaszTörlés
  8. Én is a kisfiaddal értek egyet!:-) Gyönyörű! És a színek is nagyon jók!!!

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm szépen, Lányok! A hozzászólásaitok nagyon jót tettek az önbizalmamnak, bár én még mindig nem tudom eldönteni, tetszik-e vagy sem. :-)

    VálaszTörlés
  10. nekem is nagyon tetszik! annál is inkább, mert én ilyen kockákat sohasem fogok tudni elkészíteni, a 6. lépés után, ha eljutok odáig))) feladom! úgyhogy nagyon becsüllek, mert Te nem adod fel, sőt újat találsz ki, fantasztikus vagy! folytasd légyszi!!!! :)

    VálaszTörlés
  11. Szerintem gyönyörű szép , sőt a színei is nagyon tetszenek !!!

    VálaszTörlés
  12. A kisfiadnak teljességgel igaza van!!! Csatlakozom!

    VálaszTörlés