Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. március 21., vasárnap

Okno medál ismét


Nagyon megtetszett ez a minta, amikor készítettem a PIF ajándékokat, úgyhogy elkészítettem más színben is.

11 megjegyzés:

  1. Ez csodálatos lett!A színei pedig fantasztikusak!Szerintem én is megpróbálkozom majd vele, ha lesz hozzá gyöngyöm.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett! Azt hiszem, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom:-)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű!!!!/bár én és a kék..../
    Ez azért nagyon tetszik!!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép ez a medál!!! Szerintem érdemes lenne kipróbálni valami bordós, esetleg barna színekkel!?? (Mivel én meg sem próbálkozom vele!!De nagyon szívesen megnézném!!!) :-)))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép!!! Egyszer én is nekifutottam, de nem voltak hozzá megfelelő méretű gyöngyeim, így kudarc lett a vége. A Tiédet látva követel még egy próbát! :D

    VálaszTörlés
  6. Jujj de gyönyörű! Kedvet kaptam hozzá!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép ebben a színben is! :) Nekem is tetszik!

    VálaszTörlés
  8. Huu,hat ez csodallatos!!!En is elkezdtem mar!Nekem is nagyon tetszik ez a minta!Olyan elegans!

    VálaszTörlés
  9. Ez a második is gyönyörű!:)

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen a hozzászólásokat!
    Kriszti, a legközelebbi, amit készítek ebből, az barnás-bordós lesz. :-) Hacsak addig valaki meg nem előz. :-)))

    VálaszTörlés
  11. Én ugyan most pont Okno-n munkálkodom, de lilás árnyalatban :) De kékben is csodás!!!

    VálaszTörlés