Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. január 14., csütörtök

Ande karkötő


Már régóta tervben volt ez a minta, és végül a gyöngyeim között kutatva ezt a színvilágot álmodtam meg. Így a karkötőt egyfajta kettősség jellemzi: a komorság áll szemben a vidámsággal, a rendezettség a rendezetlenséggel, az elegancia a bohósággal.
A 2 mágneskapocs jó ötletnek tűnt, de azt hiszem, mégsem túl praktikus választás, mert kicsit nehéz a bekapcsolás úgy, hogy az azonos oldalon található kapcsok állandóan összetapadnak... :-)
Úgyhogy valami alternatív megoldást találok ki rá.
Hossza: 16 cm

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szép gyöngyeid vannak:)Szerintem is tökjó!!!Én szeretem a mágneskapcsot:)Bár tényleg így párban nem valami jó,hogy összetapadnak.Viszont így kiterítve jól mutat dupla kapoccsal:)

    VálaszTörlés
  2. Tyűűűűűű ez nagyon klassz! Tetszik!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok! Igazán nagyon szép lett!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon vidám lett! Tetszik ilyen színesen!

    VálaszTörlés
  5. Bár nem az én világom a "swarovski",mégis élmény nálad körülnézni! Gyönyörű ékszereket készítesz,ez a karkötő is nagyon szép lett,és igazán egyedi!

    VálaszTörlés