Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. január 27., szerda

Megérkezett az első PIF ajándékom


Méritől kaptam az elsőt! :-) Már vártam, de mivel délelőtt nem volt a postaládában, a mai napra már letettem róla, de mikor jöttünk haza a sétából a kisfiammal, mégiscsak ott lapult. :-) Nagyon-nagyon tetszik, a festett kagyló a közepén gyönyörű! Köszönöm szépen, Méri!
Még gyorsan lefotóztam, mielőtt lebukott a nap. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése