Blogom célja

Saját fotó
Győr, Hungary
Egy időre a gyöngyfűzés mellett köteleztem el magam, kedves korszak volt ez számomra. Majd visszatértem a munka világába, és sajnos ez az elfoglaltság háttérbe szorult. Ugyanakkor az alkotói tevékenység továbbra is része – ha nem is a mindennapjaimnak – de az életemnek. A számok világa a munkaterületem, és a kreatív, teremtő tevékenységek azok, amelyek ellensúlyozzák a bal agyféltekés gondolkodásmódomat, és kiegyensúlyozottságot, önfeledtséget, sikerélményt jelentenek számomra, valamint örömet mindazoknak, akiket a végtermékkel megajándékozom. Erre a mentalitásra nevelem a gyerekeimet is, akik a különböző alkalmakra mindig készülnek egy kedves kis művel, hiszen két kezük munkája sokkal kedvesebb.

„A boldogság nem egyéb, mint a tettek melegsége, az alkotás felett érzett megelégedettség.”
Antoine de Saint-Exupéry

2010. január 8., péntek

Virág alakú gyűrű leírása

Viszonylag sokan kérték már tőlem ezt a mintát, és mivel én nem találkoztam sehol a leírásával (ami nem jelenti, hogy nem létezik), végül fogtam magam, és megszerkesztettem.
Én először a Gyöngymágiá-ban találkoztam vele, az ott látott ékszer alapján fűztem meg, a minta készítésében Szilu segített, amit ezúton is szeretnék neki megköszönni.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép mintát készítettél,tök igényes:)Gratulálok.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm a mintát! :D Egyszer mindenképp kipróbálom!

    VálaszTörlés
  3. Én is köszönöm szépen a mintát!

    VálaszTörlés
  4. Megnéztem az oldaladat, amit megadtál a Network, egyedi ékszerek klubban.Szépek, gratulálok! Sárvári Gyuláné Hajni klubvezető

    VálaszTörlés
  5. Szuper a mintád! Ezt már én is megfűztem, és nem is gondoltam, hogy Tőled ered a minta, szóval ezúton is köszönöm Neked, hogy megrajzoltad. :) Alíz

    VálaszTörlés